A BRFK pöffeszkedése megmutatja, miért rejtőzködnek és viselik az erőszakot a szexmunkások

Utolértük a múlt heti rendőri razzia egyik szexmunkás érintettjét: lefoglalták a pénzét, kirakták a lakásból. A SZEXE kisjátékfilmje éppen azt mutatja be, mennyi erőszakot szenvednek el a lakásban dolgozó szexmunkások a lehetetlen szabályozás miatt és a rendőri zaklatásoktól való félelmükben.

Nyakó Júlia szereplésével kisjátékfilmet készített a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete, amelyben a saját gyűjtésükből származó példákat mutatnak be arra, mennyi erőszakot kell elszenvedjenek a lakásban dolgozó szexmunkások is. A film megjelenéséhez maga a fővárosi rendőrség szolgáltatott szomorú apropót: múlt pénteken nagy létszámban kivonult a rendőrség egy lipótvárosi lakásba, amelyet a tulajdonos a keresetük bizonyos hányadáért bocsájtott két szexmunkás rendelkezésére, hogy ott lakjanak és dolgozzanak. A lakás tulaját célzó intézkedés egészen lehetetlen helyzetbe hozta az ott dolgozó bérlőket is: bűnjelként lefoglalták a náluk található készpénzt is, így egycsapásra lakhatás és pénz nélkül maradtak.

A tulajdonost prostitúció elősegítésével gyanúsítják. Szexmunka céljára ugyanis tilos lakást bérbe adni Magyarországon, kizárólag saját tulajdonú lakásban volna legális ez a munka. Ez azonban teljesen életszerűtlen ötlet, hiszen a legtöbb szexmunkás nem is választaná ezt a munkát, ha volna saját tulajdonú ingatlanja, és nem kellene havi szinten százezres tételeket előteremtenie albérleti díjra. Az illegalitás miatt számos tulaj zsarolja a tőle lakást bérlő szexmunkásokat, de nem csak tulajdonosok, ismerősök, családtagok is gyakran élnek vissza az információikkal és pénzért, a közös gyermek felügyeletéért és számos más dologért tartják sakkban őket.

video-prev-2

Hogy a múlt héten lerohant lakás tulaja mennyire volt korrekt vagy inkorrekt, nem tudjuk. A szexmunkások kizsákmányolását azonban semmiképpen nem számolja fel a rendőrségi gyakorlat, sőt, inkább ellehetetleníti ezeket az amúgy is nehéz helyzetben lévő embereket, ha razziákkal csapnak le rájuk – így látja a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE) a múlt heti BRFK akciót.

A két érintett szexmunkás közül az egyiket értük el, ő elmondta: az intézkedés során lefoglalták a lakásban talált készpénzt is, ő pedig nem lakhat ott tovább, így az akció eredményeképpen most se lakása, se pénze nincsen. A SZEXE problémásnak találja a pénz illetve a gumióvszer bűnjelként kezelését és lefoglalását.

Magyarországon tizenhét éve legális a szexmunka. A prostitúciós törvényt azonban a kezdetektől kifogásolják az érdekvédők és jogvédők. Az utcai szexmunka azért lehetetlenül el, mert az önkormányzatok nem jelölik ki a türelmi zónákat, amivel mulasztásos törvénysértést követnek el. Ennek következtében az utcán dolgozó szexmunkásokat óriási összegekre bünteti a rendőrség olyan indoklásokkal, mint hogy ‘rossz helyen álltak’. A nem létező türelmi zónába azonban nem tudnak bemenni. A múlt pénteki razzia után megszólaló szexmunkás érintett maga is utcán dolgozott korábban a IX. és a XV. kerületben, és éppen az őt ért atrocitások miatt döntött úgy, hogy vált.

A magyarországi szexmunkások többsége lakásban dolgozik, és az alkalmatlan törvényi szabályozás, valamint a rendőrség zaklatásai miatt folyamatos bizonytalanságban élnek, ki vannak téve a lakáskiadók és mások zsarolásának és az erőszak számos más formájának.

A múlt heti rendőri eljárás újfent rámutat, miért is lehetséges, hogy számosan inkognitóban szexmunkát, akár a közvetlen környezetük, a családtagjaik sem sejtik, hogy valójában mivel foglalkoznak, mert félnek a megbélyegzéstől, zsarolástól, erőszaktól. A szexmunkások, a társadalmi ködképek dacára épp olyan emberek, mint bármelyik polgári személy, és azért dolgoznak, hogy magukat és családjaikat eltartsák.

A SZEXE kisjátékfilmjében Nyakó Júlia színművész egy lakásban dolgozó szexmunkást átlagosan érő atrocitásokat mesél el. A filmben szereplő összes eset valóságos, a SZEXE ügyfeleivel esett meg.

 

 

Hozzászólás

Még több SajtóközleményekVideo
Untitled design (12)

Egymásnak ellentmondó állítások

Nincs hozzászólás

„Az egymásnak ellentmondó rendőri és panaszosi állítások miatt nem lehet megnyugtatóan állást foglalni atekintetben, hogy a rendőrök

woman-2819490_960_720

A prostitúciós célú emberkereskedelemről

Nincs hozzászólás

2018 végén a Legfőbb Ügyész körlevelet bocsátott a prostitúciós célú emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyészi, nyomozási és vádelőkészítési feladatokról.

police

Jogellenes előállítási gyakorlat – a Független Rendészeti Panasztestület új állásfoglalása

Nincs hozzászólás

Praxisunkban rengeteg ügyfél számol be nap mint nap elszenvedett rendőri visszaélésekről, akár arról, hogy milyen hangnemben beszéltek

SZEXE: Ne írj alá bármit! A hatóság hibáit a szexmunkásoknak kell korrigálni

Nincs hozzászólás

A rendőrök időnként maguk sem ismerik a jogszabályt, ezért a SZEXE arra biztatja a szexmunkásokat és prostituáltakat,

Még érdekelhet: