Példaértékű ítéletet hozott a bíróság

Egy szexmunkás bántalmazása és kirablása ügyében példaértékű ítéltet hozott a bíróság.

Három (3) év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és négy (4) év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság, Dr. Rákosi Tibor bíró által vezetett büntető tanácsa azt a budapesti férfit, aki miután igénybe vette egy szexmunkás hölgy szolgáltatásait annak lakásán, a szolgáltatás díját nem kívánta megfizetni, a hölgyet előbb súlyosan bántalmazta, majd ki is rabolta.

A szexmunkás feljelentést tett az elkövető ellen, ennek eredményeként indult el a nyomozás. A megszületett ítélet több szempontból is példaértékű: nemcsak a büntetés mértékét tekintve, hanem azt is, hogy részletesen kitér a nyomozás során elkövetett rendőri hibákra, a kihallgatás során elkövetett súlyos eljárási szabálysértésekre.

A bíróság külön elmarasztalta az elkövetőt azért is, mert a férfi tudatosan gyártott alibit az esetet követően a maga számára, hovatovább abban bízott, hogy a sértettnek úgysem fognak hinni, mivel ő „csak egy prostituált”. A bíróság ítéletében ezt súlyosító körülményként értékelte.

Bár a büntetőeljárási törvény módosítása csak jóval az első tárgyalást követően került kihirdetésre a Magyar Közlönyben, az eljáró bíróság a SZEXE jogsegélyszolgálatának képviseletét ellátó Dr. Makó Klaudia kérelmére engedélyezte, hogy a sértett kihallgatása idejére az elkövetőt a tárgyalóteremből távolítsák el.

Súlyosító körülményként értékelte továbbá a bíróság, hogy a férfi egy védtelen, tőle jóval kisebb termetű és meztelen nő sérelmére követte el a bűncselekményt.

A kiszabott szabadságvesztés végrehajtandó – annak végrehajtását a bíróság nem függesztette föl.

Az ítélet nem jogerős – ennek ellenére magasan kiemelkedik a hasonló ítéletek közül, mind a büntetés mértékét, mind az ítélet mint jogi szakmai szöveg színvonalát, mind pedig a tárgyalás menetét, a büntető pervitel módját tekintve.

Hozzászólás

Még több Sajtóközlemények

Egymásnak ellentmondó állítások

Nincs hozzászólás

„Az egymásnak ellentmondó rendőri és panaszosi állítások miatt nem lehet megnyugtatóan állást foglalni atekintetben, hogy a rendőrök

A prostitúciós célú emberkereskedelemről

Nincs hozzászólás

2018 végén a Legfőbb Ügyész körlevelet bocsátott a prostitúciós célú emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyészi, nyomozási és vádelőkészítési feladatokról.

Jogellenes előállítási gyakorlat – a Független Rendészeti Panasztestület új állásfoglalása

Nincs hozzászólás

Praxisunkban rengeteg ügyfél számol be nap mint nap elszenvedett rendőri visszaélésekről, akár arról, hogy milyen hangnemben beszéltek

SZEXE: Ne írj alá bármit! A hatóság hibáit a szexmunkásoknak kell korrigálni

Nincs hozzászólás

A rendőrök időnként maguk sem ismerik a jogszabályt, ezért a SZEXE arra biztatja a szexmunkásokat és prostituáltakat,

Még érdekelhet: