Tilos szexelni a vizes vébé alatt

Törvényt hozott a 9. kerületi rendőrkapitány, amely kimondja, hogy a szexmunkások a vizes vb ideje alatt nem dolgozhatnak.


A kép és a főcím alapján azt hihetné a kedves olvasó, hogy Egyesületünk a nyári uborkaszezonra tekintettel viccelni próbál. A mi munkákban azonban sajnos kevés a vicces helyzet és a mostani sem az.

Az elmúlt egy héten éjjel-nappal csörgött a telefonunk, a szexmunkások panaszkodtak, hogy szokásos, közterületi munkahelyükön nagy erőkkel, több autóval vannak jelen a rend éber őrei. A hívások a két nagy budapesti, szexmunkások által használt közterület kapcsán futottak be hozzánk: mindkét terület ún. védett övezeten kívüli terület, ahol tehát – a vonatkozó jogszabályok szerint – a szexmunkára felajánlkozás megengedett. Olyannyira, hogy a kettő közül az egyik területről még hatósági bizonyítvánnyal is rendelkezünk, amely kimondja, hogy az említett utca szexuális felajánlkozásra igénybe vehető, mivel nem minősül védett övezetnek.

Először igyekeztünk megnyugtatni ügyfeleinket és jeleztük, hogy a rendőri jelenlét az ő biztonságukat is szolgálja, továbbá, hogy amíg semmilyen bűncselekmény, vagy szabálysértés nem történik, úgy a rendőr sem intézkedhet velük szemben. Persze azért mi sem vagyunk ilyen naivak, de nyilvánvalóan nincsen jogi eszköz az indokolatlan rendőri jelenléttel szembeni fellépésre, márpedig mi, mint egyszerű állampolgárok és civil szervezetek, csak jogi eszközöket tudunk igénybe venni, a hatályos jogszabályok keretei között.

Nem úgy a rendőrség: tegnap éjszaka a járőrök sorban odamentek a kinn dolgozó szexmunkásokhoz és távozásra szólították fel őket. Mivel a szexmunkások jogszabályt nem sértettek, azonnal telefonos segítséget kértek tőlünk. Telefonon elérték egyesületünk elnökét, Földi Ágnest, aki a szexmunkásoknak és a helyszínen jelen lévő rendőröknek is elmondta, hogy a szexmunkások semmilyen jogszabályt nem sértenek, védett övezeten kívüli területen állnak és egészségügyi kiskönyvvel is rendelkeznek.

Erre az eljáró rendőr tájékoztatta elnökünket, hogy ez nem így van, mivel a IX. Kerületi Rendőrkapitány „törvényt hozott”, amely kimondja, hogy a vizes vébé ideje alatt – fogalmazzunk finoman – nem dolgozhatnak a szexmunkások.

Mi eddig úgy tudtuk, hogy törvényt csak az országgyűlés hozhat, ám ez az apróság eljáró járőröket nem érdekelte (és feltételezhetően a IX. Kerületi Kapitányt sem zavarja túlságosan). Sőt, amikor felhívtuk figyelmüket a nyilvánvaló jogellenes eljárásra és nevüket, jelvényszámukat szerettük volna elkérni, eléggé ki is keltek magukból és emelt hangon azt felelték, nem kötelesek ilyen adatot a rendelkezésünkre bocsátani.

Gondolom, akkor a rendőrség szolgálati szabályzatát is mi olvastuk rosszul (30/2011. BM rendelet), ez ugyanis kimondja:

„5. § (1) Az intézkedést a rendőr – az Rtv. 20. § (2) bekezdésének első mondatában meghatározottak közlését megelőzően – a napszaknak megfelelő köszönéssel, az intézkedés alá vont nemének, életkorának megfelelő megszólítással, ha a rendőr egyenruhát visel, tisztelgéssel kezdi meg. A polgári ruhában intézkedő rendőr az intézkedés megkezdése előtt szolgálati igazolványát és azonosító jelvényét felmutatja.”

Egyelőre nem tudunk panaszt tenni a jogellenesen intézkedő járőrökkel szemben, nekünk ugyanakkor nincs más eszközünk a jogsértések orvoslására és új törvényt sem hozhatunk. Nem úgy, mint a IX. Kerületi kapitány úr…

Makó Klaudia, 2017

Hozzászólás

Még több JogJogsegély történetek - Makó Klaudia blogja

Egymásnak ellentmondó állítások

Nincs hozzászólás

„Az egymásnak ellentmondó rendőri és panaszosi állítások miatt nem lehet megnyugtatóan állást foglalni atekintetben, hogy a rendőrök

A prostitúciós célú emberkereskedelemről

Nincs hozzászólás

2018 végén a Legfőbb Ügyész körlevelet bocsátott a prostitúciós célú emberkereskedelemmel kapcsolatos ügyészi, nyomozási és vádelőkészítési feladatokról.

Emberkereskedelem hazánkban

1 hozzászólás

2018 decemberének végére a vád előkészítéséért és a vádképviseletért felelős ügyészség iránymutatást adott ki, melyben úgy döntöttek, hogy a 2005-2013. között hatályba lépett nemzetközi és uniós irányelveket a hazai, szexuális célú emberkereskedelmi ügyekben is alkalmazzák.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Távoltartás

Nincs hozzászólás

Épp egy éve számoltam be a szexmunkásokat zaklató kliens esetéről. Ekkor még tehetetlennek éreztük magunkat a hasonló

Még érdekelhet: