Szakpolitikai ajánlások

Jelen dokumentumot szexmunkásokkal és civil szervezetekkel konzultációban készítettük el 2016 októbere és 2017 júniusa közt, mely periódus alatt egy közösségi felmérésen keresztül több mint 200 utcai és lakásban dolgozó szexmunkást kérdeztünk meg munkakörülményeikről, illetve a kívánt törvényi és szociális változásokról. A civil szervezetekkel 3 kerekasztal-beszélgetést szerveztünk, melyeken LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű embereket képviselő), áldozatvédelmi, hajléktalan, nőjogi és ártalomcsökkentő szervezetekkel tartottunk párbeszédet arról, milyen közép- és hosszútávú intézkedésekre van szükség, hogy a szexmunkások biztonsága és jóléte javuljon Magyarországon.

A következőkben sorra vesszük azokat a közép- és hosszútávú (3 illetve 10 éves időtávra vonatkozó) javaslatokat, melyek jelentősen hozzájárulnának a szexmunkások munka- és életkörülményei terén a pozitív változásokhoz. A javaslatok kitérnek a jogszabályi változásokra, melyek megvalósítása minimális költségvetési forrást igényelne, illetve olyan strukturális intézkedésekre, melyek hosszútávú forrás-hozzárendeléssel, alapos előkészítéssel, a szexmunkások bevonásával és szociális támogatási rendszerek átalakításával, megújításával lennének megvalósíthatók. Az ajánlások mellett bemutatjuk a 2017 során 223 szexmunkással felvett kérdőíves vizsgálat legfőbb eredményeit is, a jelenlegi helyzet jellemzőit, illetve külföldi példákra, tapasztalatokra is hivatkozunk az egyes szabályozási kérdéseknél.

Szakpolitikai javaslatainkat tartalmazó kiadványunkat a szexmunkásokat érő erőszakról ide kattintva érheted el.

artphetamin_szexe_policy_20170914_web
Cím: artphetamin_szexe_policy_20170914_web
Cimke:
Fájl neve: artphetamin_szexe_policy_20170914_web.pdf
Méret: 161 KB

Hozzászólás

Még több JavaslatainkKezdőképek

Emberkereskedelem hazánkban

1 hozzászólás

2018 decemberének végére a vád előkészítéséért és a vádképviseletért felelős ügyészség iránymutatást adott ki, melyben úgy döntöttek, hogy a 2005-2013. között hatályba lépett nemzetközi és uniós irányelveket a hazai, szexuális célú emberkereskedelmi ügyekben is alkalmazzák.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Civil Klub – vetítés és kerekasztal-beszélgetés

Nincs hozzászólás

A Civil Klub első témája a szexmunka, első bemutatott szervezet a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE), és az

Ne legyenek védett övezetek – törvénymódosítást javasol a 17 éves szexmunkás szervezet

Nincs hozzászólás

A SZEXE sajtóközleménye a 2017-ben megjelentetett javaslatcsomagról és szexmunkás-felmérésről.

Még érdekelhet: