Az új német prostitúciós törvény veszélyezteti a szexmunkásokat

Hydra 3

Cikk Berlinben élő szexmunkás aktivistáktól.

A prostituáltak védelméről szóló törvényt a német parlament július 7-én fogadta el és hatalmas visszalépést jelent a szexmunkások jogaiért folytatott küzdelemben.

Szexmunkások vagyunk különböző munkahelyekről és hátterekből. Vannak köztünk utcai, bordélyban dolgozó szexmunkások, tantrával foglalkozók, független escortok, BDSM szexmunkások, és sokan mások, szexmunkás aktivisták és olyanok, akik nem kötődnek szexmunkás csoporthoz.

Közösen próbáltunk fellépni az új prostitúciós törvénytervezet ellen. Az Amnesty International, a Deutsche Aidshilfe, a Hydra, a szexmunkások nemzeti professzinális szervezete és más szakértők figyelmeztetése ellenére a törvény a szexmunkások kötelező regisztrációját írja elő.

A törvény az emberkereskedelem ellen hivatott fellépni. Ahelyett azonban, hogy segítené az áldozatokat, a szexmunkások stigmatizációját szolgálja. A kötelező regisztráció és tanácsadás a szexmunkások mentális állapotának értékelését takarja egy állami hatóság által és azt azt sugallja, hogy a szexmunkások (akikre majdnem kizárólag nőkként hivatkoznak) felelőtlenek és mentálisan képtelenek döntést hozni. Ellenezzük ezt a diszkriminatív véleményt és követeljük a döntési képességünk tiszteletben tartását az életünk és szexualitásunk felett. Felnőttek vagyunk és beleegyezésen alapuló szexmunkában veszünk részt.

A “kurvabárcánk” egy állam által kibocsátott dokumentum lesz, mely tartalmazza a képünket, szakmánkat (ami prostituált, mert a “szexmunkás” túl modern a német államnak), valódi nevünk és címünk, és az állam által jóváhagyott szexmunkásként fog minket azonosítani. Ahhoz, hogy az igazolványt megkapjuk, egy állami szervhez kell majd mennünk és tanácsadáson kell részt vennünk. A pontos hatóság még nem tisztázott, de legvalószínűbb, hogy a rendőrség vagy a közrendért felelős hivatal lesz, akik majd megítélik, hogy mentálisan elég stabilak vagyunk-e ahhoz, hogy dolgozzunk. Jól olvasod: egy hivatalnok fogja eldönteni egy kötelező beszélgetés során, hogy agyilag megfelelő vagy-e, hogy szexmunkás legyél.

Szép…

Ne felejtsük el azt se, hogy csak akkor kapod meg a kurvaigazolványt, ha van munkavállalási engedélyed. Ez azonnal kizárja a bevándorlókat, menekülteket és sok más olyan kirekesztett csoportokat, akik saját akaratból vállalnak szexmunkát, hogy egyszerűen túléljenek. Ha nincs munkavállalási engedélyed, nincs bárca. Ha elkapnak szexmunkásként, amiből fenntartod magad és a családod, kiutasítanak, nagy valószínűséggel egy olyan országba, ahol a szexmunkát még mindig büntetik és üldözik.

Ok, mondjuk, hogy megkapjuk az igazolványt. Hivatalosan is regisztrálva vagyunk egy állami adatbázisban. Tudjuk mindannyian, hogy a szenzitív adatokat tartalmazó adatbázisokat soha nem szivárogtatják ki, nem hackelik meg vagy használják fel. De.

Mostmár mindannyian nagyon biztonságban érezzük magunkat, hogy nagy eséllyel kiderül, hogy szexmunkások vagyunk. Csak reméljük, hogy nem tervezzük majd, hogy más területen dolgozzunk, gyereket fogadjunk örökbe, politikusok legyünk, szabadon utazhassunk vagy szállást foglaljunk.

Az új törvény úgy tesz, mintha a kiszolgáltatott munkásokat akarná “megmenteni”, de valójában betiltja a kis munkahelyeket azzal, hogy a bordélytulajdonosokat engedély beszerzésére kötelezi. Bár hasznos, hogy a nagy bordélyoknak higiéniai és biztonsági szabályoknak kell megfelelniük, a törvény ezen része ellehetetleníti az önszerveződő szexmunkásokat, akik 2-3 fős csoportokban akarnak dolgozni egy helyen. Ugyanolyan feltételeknek kell majd ugyanis megfelelniük, mint a nagy bordélyoknak.

A törvény három választást ad a szexmunkásoknak.

 

1. Saját vagy bérelt lakásukban dolgoznak és itt fogadnak vendégeket egyedül, ami kiteszi őket az erőszaknak a kliensek és rendőrség részéről.

2. Szobát bérelnek egy bordélyban, ami engedéllyel rendelkezik. Gyanítható, hogy csak pár bordélyház lesz képes a szükséges engedélyeket megszerezni az állami hatóságoktól. Ez a legális munkahelyek mesterséges hiányához vezet majd. Gondolkozzunk el egy percre a keresletről, kínálatról, kizsákmányolásról, és hogy kik lesznek a legkiszolgáltatottabbak ebben a kapitalista rendszerben. Valószínűleg nem a bordélytulajdonos, hanem mi alkalmazottak. Választhatunk a nagy bordélyok kizsákmányoló gyakorlatai és az illegalitás közt, ahol a harmadik felek fenyegetésének kockázatával nézünk majd szembe.

3. A harmadik opció a legkevésbé kívánt illegalitás lesz. A több szexmunkás által egy lakás megosztása nem lesz lehetséges, így nem fogunk tudni biztonságosan és függetlenül dolgozni, hacsak nem szerzünk egy engedélyt, hogy bordélyt üzemeltessünk. Kár, hogy ez nagyon sokba fog kerülni, így nagyon nehéz lesz beszerezni. A német épületekkel kapcsolatos szabályok nem egyszerűek, hatalmas a papírmunka, ami kell hozzá. Csak az anyagilag legjobban állók és jogi eljárásokat ismerők tudnak majd engedélyt szerezni.

Azoknak közülünk, akik szegények, sérülékenyek, nincs munkavállalási engedélyük, vagy nem mennek át a mentális teszten, mert nem írástudóak vagy ismerik a német nyelvet, nem lesz választásuk, illegalitásba szorulnak majd.

Az új törvény sokunkat fog veszélyes körülmények közé kényszeríteni, és ahhoz vezet majd, hogy védekezés nélküli szexet áruljunk. Azok a kliensek ugyanis, akik embertelenül olcsó, óvszer nélküli szolgáltatásokat keresnek, illegálisan dolgozó, kiszolgáltatott szexmunkásokat fognak keresni ahelyett, hogy egy hatalmas, kontrollált, legális bordélyba mennének.

Mint szexmunkások, akik szakértők a munkájuk, munkakörülményeik és életük tekintetében, a kezdetektől fogva nem voltuk részesei a vitának: az új törvény a legveszélyesebb azokra nézve, akiket a legjobban meg akar védeni. Ha hallgattak volna nk, ezt a törvényt sosem szavazták volna meg. De persze nem kérdezed meg azokat, akiket meg akarsz védeni, hogy milyen védelemre van szükségük. Persze, a jogalkotók és politikusok jobban tudják. Nem, nem tudják.

 

Eredeti cikk:

https://www.opendemocracy.net/beyondslavery/diverse-group-of-berlin-based-sex-worker-activists/german-law-endangers-sex-workers

Hozzászólás

Még több Sajtóközlemények
bimbo ut

Rózsadombi razzia: mi lesz a Bimbó úton talált tajvani áldozatok sorsa?

Nincs hozzászólás

Hétfőn nagyszabású razzia zajlott a Rózsadombon: egy Bimbó úti lakos telefonon kért segítséget a szomszédos házban fogva

women-jail-claudiad

Jogalap nélkül veszik el a gyerekeket, az ombudsman szerint pontosítás szükséges

Nincs hozzászólás

Jogalap nélkül veszik el a gyerekeket, az ombudsman szerint pontosítás szükséges Sok olyan szexmunkás kerül szabálysértési elzárásba

wpi logo

Mire van szüksége a szexmunkásoknak, hogy jobban befolyásolhassák a munkakörülményeiket?

Nincs hozzászólás

A World Policy Journal minden témáját egy Nagy Kérdéssel kezdi, amelynek során különböző szakértőket kérnek fel, hogy

women-prison

Kisgyerekes anyák a fogdán

Nincs hozzászólás

A kép illusztráció. Copyright: Reuters „Múlt hónapban én is ültem hetvenkét órát, hiába mondtam a rendőrnek, hogy

Még érdekelhet: