A rendőrök időnként maguk sem ismerik a jogszabályt, ezért a SZEXE arra biztatja a szexmunkásokat és prostituáltakat, hogy ők maguk kérjék azokat számon a hatóságiakon.
„Azt mondta a rendőr, hogy be kell menni az önkormányzatra regisztrálni” – számolt be a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete egyik ügyfele arról, hogy a vele szemben intézkedő hatósági személy milyen indokkal küldte el nem létező adminisztratív kötelezettségekre hivatkozva onnan, ahol dolgozott. Egy másik szexmunkásnak azt mondták a Dunaharasztiban intézkedő közegek, hogy szexuális szolgáltatásra felajánlkozni kizárólag a fővárosban és ott is csak lakásban lehet.
Nem ritka, hogy az eljáró rendőrök nem ismertetik, vagy még inkább nem ismerik a vonatkozó jogszabályokat, amelyek szellemében el kellene járniuk. A csekkek gyorsan halmozódnak. Aki aláírja a bírságot, az ezzel beismeri a szabálysértés tényét és már nem is fellebbezhet ellene – azaz elveszíti a jogorvoslat lehetőségét. Számos érintett nem tudja, hogy milyen szabályokat kell betartania, illetve, hogy mely szabályok védik őt. Nekik szól a SZEXE legújabb, felvilágosító programja.
Előfordul olyan is, hogy a rendőri intézkedés során alaptalanul bírságolták a szexuális szolgáltatást nyújtókat, nem megvalósult vagy akár nem is létező tényállásokra hivatkozva. Ezért is rendkívül fontos, hogy a veszélyeztetett csoportok tagjai, így például a szexmunkások és prostituáltak tisztában legyenek a jogaikkal és azokat érvényesítsék is, merjenek kiállni magukért akár egy hatósági intézkedés során is.
Fontos tudni, hogy aki nem írja alá a bírságott, azt 72 órára őrizetbe vehetik, majd bíróság tárgyalja az ügyét, ahol megvédheti magát a vádakkal szemben és több jogvédő szervezettől is igényelhet jogi segítséget- A SZEXE a szexmunkásoknak segít, a Magyar Helsinki Bizottság, az Utcajogász Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért olyan, hajléktalanokat és mélyszegénységben élőket érintő szabálysértések kapcsán nyújt információt és bizonyos esetekben jogi segítséget, mint a koldulás, néma koldulás, tiltott életvitelszerű közterületen tartózkodás, köztisztasági szabálysértések, falopás és különböző gyalogos és kerékpáros közlekedési szabálysértések. Tevékenységükről bővebb információ érhető el a www.szabalysertes.hu-n
A SZEXE arra buzdítja a védenceit, hogy amennyiben úgy ítélik meg, nem szegtek szabályt, úgy ne írják alá a bírságokat , hanem álljanak ki az igazuk mellett, ehhez jogi védelmet is kapnak tőlük. Az egyesület felhívja a figyelmet arra, hogy az intézkedő rendőrökről az állampolgárnak joga van felvételt készíteni,hogy az esetleges visszaéléseket rögzítse; megtudakolhatja a nevét és azonosító számát. Ezen felül sokat segíthet az esetleges alaptalan bírságolások elkerülésében, ha a védencek maguk rögzítenek bizonyítékokat, például arról, hogy hol ajánlkoztak fel szexuális szolgáltatásra, hiszen máig jellemző, hogy arra hivatkozva szabnak ki bírságot, hogy az illető rossz helyen állt – olyankor is, amikor valójában betartotta a szabályokat.
A tájékoztató anyagot kinyomtatva, praktikus leporelló formátumban osztják ki az egyesület munkatársai az utcai szociális munkájuk során az utcán dolgozóknak, a lakásban dolgozókhoz pedig szexpartner-hirdető oldalak belső felületein keresztül juttatják el az információkat, hogy a védenceik tisztában legyenek a jogaikkal, lehetőségeikkel, és meg tudják védeni magukat az esetleges visszaélésekkel szemben.