DSC_6941

A Büntető Törvénykönyv 2012-es módosítása óta külön tényállás, külön bűncselekmény lett a prostitúció elősegítése, amelyet épület, vagy egyéb hely rendelkezésre bocsátásával valósíthatnak meg.

Ez a gyakorlatban azt is jelentheti, hogy ha két szexmunkás dolgozik egy bérelt lakásban, ám a bérleti szerződésben csak egyikük szerepel, ez a személy már elkövetője lehet a bűncselekménynek, hiszen így a másik, ott dolgozó szexmunkásnak nincs írásban is bizonyítható jogcíme az ingatlan használatára.

Az utóbbi pár hónapban több, ezzel kapcsolatos eljárás is volt, nemcsak a fővárosban. A rendőrök például rajtaütésszerűen jártak el egy V. kerületi lakásban, ahol a lakástulajdonost őrizetbe vették, majd bíróság elé állították, a lakásban dolgozó szexmunkástól pedig készpénzt és telefonokat foglaltak le, annak ellenére, hogy ő ebben az ügyben a bűncselekmény áldozatának tekinthető.

Az ügyfél szinte még aznap igazolta, hogy a lefoglalt készpénz az ő nyugdíja, bár, ha szexmunkával kereste volna meg, akkor sem lett volna helye a lefoglalásnak, hiszen ő sem bűncselekményt, sem szabálysértést nem követett el, így ennek a kényszer-intézkedésnek sem volt helye vele szemben.

Bár a büntetőeljárás az ügyben már több hónapja lezárult, a bűncselekmény áldozata lefoglalt pénzét és eszközeit még mindig nem kapta vissza, többszörös személyes és írásbeli panaszaink ellenére sem.

(Makó Klaudia, 2017)

Hozzászólás

Még több Aktuális projektjeinkJogJogsegély történetek - Makó Klaudia blogja
mother

Egy aggódó apuka

Nincs hozzászólás

A kedves olvasók nyilván tudják, hogy eddig soha nem írtam a szexmunkások klienseiről, azonban most van két

sex-trafficking

Hajhúzás helyett érdemi munka kellene: a szexmunkások is elítélik, ahogyan a rendőrség a gyermekprostitúciót kezeli

Nincs hozzászólás

A gyermekek prostitúcióját a szexmunkás érdekvédők üldözendőnek tartják, a magyar hatóságok ugyanakkor nem. Aki a szexmunka-szemléletet átkozza

szomszéd

Jó szomszédok

Nincs hozzászólás

Mai írásomnak is egy szexmunkás a főszereplője, de arra kérem a kedves olvasókat, fogadják el, hogy a

sorosplakát

Tilos szexelni a vizes vébé alatt

Nincs hozzászólás

Törvényt hozott a 9. kerületi rendőrkapitány, amely kimondja, hogy a szexmunkások a vizes vb ideje alatt nem

Még érdekelhet: