A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete nevet a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületére változtattuk.

Sokszor azok a szavak, amelyekkel a szexmunkásokat illetjük, a velük kapcsolatos előítéleteinkről és diszkriminációról árulkodnak.

Néhány szexmunkás úgy döntött, hogy a prostituált szót megpróbálja új, pozitív jelentéssel felruházni. A szexmunkások közül sokan úgy gondolták, hogy ezek a szavak további gyűlöletet és előítéletet táplálnak a szexmunkásokkal szemben.

A szexmunkások a „szexmunkás” szó mellett tették le a voksukat, mivel:

– Ez a kifejezés nem esik negatív morális megítélés alá, történelmileg nincs megbélyegezve.

– Nem úgy utal rájuk, mint szociális problémára, valamint nincs bűnnel megbélyegezve.

– Bármilyen etnikumot és nemet lefedhetnek ezzel a szóval

– A szó jelentése megmagyarázza, hogy akik ezzel foglalkoznak azok gyakorlatilag mit csinálnak (pénzkereső tevékenység)

– Szexuális jellegű munkák széles körét, valamint körülményeit is lefedi.

– Azáltal, hogy ezt munkának ismeri el, a szexmunkásoknak több eszközük van arra, hogy jobb, biztonságosabb és elfogadhatóbb munkakörülményekért küzdjenek.

A szexmunkás kifejezést már számos kormány, emberi jogi szervezet és szakszervezet használja, akárcsak az ENSZ.

Iránymutatás a korrekt nyelvhasználattal kapcsolatban:

A média nyelvezetének, a címeknek/szalagcímeknek, a megjelentetett fotóknak és a képaláírásoknak nem szabad szenzációhajhásznak lennie, amikor a szexmunkásokat bemutatja vagy róluk cikkezik. A szenzációhajhászás káros lehet számukra, táplálja a negatív előítéleteket velük szemben, és örökké megbélyegezheti őket és a családjukat is. Az alábbiakat kell fontolóra venni:

Pontosság: A riporterek használják a hivatalos statisztikákat, ha lehetséges, és tartózkodjanak a durva becslésektől, amelyek hamis képet adhatnak ( pl.: a hatóságok szerint mintegy 40’000 nőt visznek szexmunkára Németországba a Labdarúgó Világbajnokság idejére ). A pontosság a nyelvhasználatban is elengedhetetlen.

Kerülni kell a sztereotípiákat és a kliséket:Tehát: a szexmunkások nem cserbenhagyott áldozatok, a szex munka nem egyenlő a nők kizsigerelésével, nem minden szexmunkás droghasználó, nem a szex-munkásokat kell hibáztatni az AIDS-ért és a nemi úton terjedő betegségekért.

Legyen benne egyensúly: a riportok tartalmának kiegyensúlyozottnak kell lennie. A túlzottan érzelmes, vagy melodramatikus cikkek sértőek lehetnek a szex-munkások számára, mivel cserbenhagyott áldozatként, vagy egyenesen szánalmasnak, magatehetetlennek tüntetheti fel őket. Az erőszak túlzott kihangsúlyozása és dimenzionálása azt a képzetet keltheti, hogy a szexmunkások elleni erőszak elkerülhetetlen, vagy ami még rosszabb: elfogadható. A különböző vélemények figyelembe vételénél is törekedni kell a kiegyensúlyozottságra.

Többféle forrást kell használni: A médiának cikkenként legalább két forrástkellene felhasználni. Ideális esetben szexmunkáról szóló cikket nem szabadna megjelentetni anélkül, hogy nem beszélnek róla előtte szexmunkásokkal, vagy szexmunkások szervezetével, mint ahogy gyógyszerről szóló cikket sem jelentetnek meg anélkül, hogy orvosokkal konzultálnának. Abban az esetben, ha a szexmunkásokat nem tudják elérni, nem kormányzati szervezetek, vagy kormányzati szervek (akik a szex-munkások jogain, vagy a szexmunkásokkal dolgoznak) véleményét kell kikérni.

Személyiségvédelem: A médiának meg kell védeni azoknak a szexmunkásoknak a személyiségi jogait, akik anonimitásban akarnak maradni. Ebben az esetben álnévvel kell őket illetni, el kell takarni az arcukat, és le kell torzítani a hangjukat. Interjú előtt, ha a szex-munkás beleegyezik adatainak a nyilvánosságra hozatalába, akkor tájékoztatni kell arról, hogy az adott interjú akár 1,5,vagy 10 évvel később is adásba kerülhet, így akkor is hatással lesz az életére.

Semleges nyelv használata: A nyelvezet kerülje az értékítéletet, és használja  „szex-munkás” kifejezést a szexmunkások helyett, kerülje a becsmérlő, vagy szenzációhajhász szavakat, mint az ártatlan, áldozat, bűnös, ribanc,  ágyas, szex-rabszolga és egyéb, az adott nyelvre jellemző szinonima szavakat.

A kisebbségek bemutatásának a szabályai: Ez vonatkozik az összes kisebbségre és sérülékeny csoportra, ezen belül a szexmunkásokra is. Ez azt jelenti, hogy elsősorban senkit sem egy adott kisebbséghez való tartozása alapján kell megjeleníteni főleg, egy bűnügy leírásánál. Tipikus példa: „Egy 22 éves lányt megerőszakolt egy fekete-bőrű férfi”. Amikor nem releváns, akkor nem kell szóba hozni, hogy szexmunkásról van szó.

Be kell mutatni a hátteret: a statisztikákat és az egyéni történeteket az olyan aktuális politikai, jogi, kulturális és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó társadalom-gazdasági tényezők függvényében kell bemutatni, amelyek hatással vannak a szex-munkások emberi jogaira és munkakörülményeire.

Felelősség: A médiának nagy a befolyása a közvéleményre, ezért a riportok nagy kárt tudnak okozni, és jóvátehetetlen következménnyel járhatnak az egyének életében. Ez a hatalom felelőséggel kell, hogy társuljon: a média képviselőinek oda kell figyelni arra, hogy ne okozzanak kárt az embereknek és a szervezeteknek. A felelősség vonatkozik a cikkekre és a cikkekben található idézetekre is.

A szex munkások változó média megjelenésének áttekintése

A tipikus félreértelmezések és sztereotípiák:

1. A cikkekben a szex-iparban részvevő nőkre és gyermekekre sokszor ugyanolyan módon utalnak, mintha nem lenne közöttük különbség. Csak ritkán esik arról szó, hogy férfiak is dolgoznak ezen a területen.

2. A szexmunkásokat úgy mutatják be, mintha nem lenne mögöttük semmilyen szervezeti háttér, nincsen önálló akaratuk, és nem gondolkodnak. Áldozatnak  tüntetik fel őket, akik nem kaphatnak segítséget.

3. A szexmunkát gyakran összekeverik a rabszolgasággal, vagy úgy utalnak rá, mint „szexuális rabszolgaság”. A szexmunkásokat általában úgy tűntetik fel, hogy „tőrbe lettek csalva”, „áldozatul estek”, „félre lettek vezetve”, és” kényszerítik őket” a szex munkára.

4. A szex munkásokat az interjúk során jórészt a magánéletükről, mint a szex-ipar helyzetéről szokták kérdezni, és szinte soha nem kérdezik meg őket arról, hogy milyen változtatásokat szeretnének a szex-ipar helyzetével kapcsolatban. Erről csak a képzett „szakértőket” szokták megkérdezni.

5. A szexmunkások nem tartoznak a civilizált világhoz és a társadalomba. A szexmunkásokra nem tekintenek úgy mint a társadalmi közösségek tagjaira, vagy polgárokra, szülőkre, szomszédokra, barátokra…

6. A szex munkásokat és a szex-ipart általában mint veszélyforrást festik le az állampolgárokra és a közösségekre nézve: „a társadalom rákfenéje”, „veszély a társadalomra nézve”, „halálos veszedelem”, „förtelmes bűn”…

7. Nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a szex munkával kapcsolatos nyomorúságot szenzációhajhász módon mutassák be.

8. A szexmunkások és a szex ipar nevetség tárgyát képezik. Gúny tárgyát képezi, ha a szex munkások kinyilvánítják politikai vagy társadalommal kapcsolatos véleményüket.

9. A szexmunkásokat de-humanizálják, az állatok és a szenny szintjére degradálva őket.

Szerencsére a szexmunkások megjelenítése  a médiában változik, az alábbiaknak köszönhetően:

• A Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete nyílt leveleket és közleményeket jelentetnek meg a médiában, amelyekben véleményt nyilvánítanak, valamint kesztyűt dobnak az elfogult szemléleteknek.
• A szexmunkáról beszámoló újságírók exkluzív, objektív  riportjai.
• A szervezeti tréningeket tartása az újságíróknak.
• Számos riporter a tisztességes és nem részrehajló bemutatásra törekszik.

Ennek eredményeképp olyan cikkek láttak napvilágot, amelyek:

• Feltárják a szexuális munka mindennapjaiban rejlő sokszínűséget és komplexitást.
• Dolgozó embernek, állampolgárnak, közösségi tagnak, valamint szakértőnek ( a szex-munkában ) mutatja be a szexmunkásokat.
• A szexmunkához kötődő diszkriminációt, emberi jogi visszaéléseket és képmutatást fontos társadalmi és politikai problémának tünteti fel.