Kereslet kontra kínálat-csökkentés, avagy a svéd prostitúciós modell a statisztika tükrében

A 2007-2010 közötti időszakban a Svéd Állam 215 millió koronát költött szexmunka és szexuális célú emberkereskedelem elleni küzdelmet szolgáló intézkedésekre.

Ez 2009-es árfolyamon 5.68 milliárd forint.

A Svéd Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által közzétett statisztikákból kiderült, hogy a svéd rend éber őreinek ebből az összegből (2007 és 2010 között) 597 bizonyítottan szexmunkásat felkereső ügyfelet és 8 emberkereskedelmi esetet sikerült felkutatniuk, így 1 felderített eset 9.39 millió forintos költséget jelentett az adófizetőknek.

Prostitúció igénybevételének bizonyítása

            Év       Eljárás alá vont személyek      Bizonyított esetek (elítéltek)

sved statisztika_1

A Svéd Bűnmegelőzési Tanács jelentéséből érdekességként az is kiemelhető, hogy Svédországban több mint az 5-szörösére nőtt a szexmunkások iránti kereslet.

 Emberkereskedelmi esetek

sved statisztika_2

Talán nem nehéz belátni, hogy ha az 5.68 milliárd forintnak megfelelő svéd koronát keresletcsökkentés, azaz a szexmunkások vendégeinek üldözése helyett a kínálatcsökkentésre, azaz a szexmunkások megsegítésére és integrációja költötte volna el a Svéd kormány vagy “egyszerűen csak odaadja ajándékba a szexmunkásoknak” :) akkor most kevesebb lehetne a svéd szexmunkás.

Mindehhez persze olyan modellt kellene választani, ahol az illegalitásba kényszerítés és üldöztetés helyett, láthatóvá, elérhetővé, megsegíthetővé válnak a szexmunkások.

4db96636572301672aa7c073db7044b05634b7b500a32f994afae693a546c083_large

A svédországi szexmunka mindeközben újabb fénykorát éli, az interneten több ezres nagyságrendben megtalálhatóak a svéd szexmunkások elérhetőségei.  [7]

 

[2] http://napiarfolyam.hu/2009-12-8/ (1 SEK = 26.45 Huf)

Hozzászólás

Még több Sajtóközlemények
bimbo ut

Rózsadombi razzia: mi lesz a Bimbó úton talált tajvani áldozatok sorsa?

Nincs hozzászólás

Hétfőn nagyszabású razzia zajlott a Rózsadombon: egy Bimbó úti lakos telefonon kért segítséget a szomszédos házban fogva

women-jail-claudiad

Jogalap nélkül veszik el a gyerekeket, az ombudsman szerint pontosítás szükséges

Nincs hozzászólás

Jogalap nélkül veszik el a gyerekeket, az ombudsman szerint pontosítás szükséges Sok olyan szexmunkás kerül szabálysértési elzárásba

wpi logo

Mire van szüksége a szexmunkásoknak, hogy jobban befolyásolhassák a munkakörülményeiket?

Nincs hozzászólás

A World Policy Journal minden témáját egy Nagy Kérdéssel kezdi, amelynek során különböző szakértőket kérnek fel, hogy

women-prison

Kisgyerekes anyák a fogdán

Nincs hozzászólás

A kép illusztráció. Copyright: Reuters „Múlt hónapban én is ültem hetvenkét órát, hiába mondtam a rendőrnek, hogy

Még érdekelhet: